A könyvtárból jövet , a Baross utca csendjében visszarepít a természet, az évszázadokon átnyúló kapcsolatrendszerébe.
Az ősz 200, 2 ezer, 12 ezer évvel ezelőtt is színpomás volt. Nem függött az ember jelenlététől, mint ahogy itt sem, a falak mentén önmaguktól növő levelek színes kavalkádja sem ember akotta remekmű.
Megrázó pillanatokat tud okozni a NAPFELKELTE. Pár perces varázslat, melynek érzete tovább tart mint maga a jelenség. És érthetetlen, hogyan, miért lesz pár perc múlva szürke felhőréteggé az, ami imént még színek kavalkádja volt?
Vannak egészen különleges őszi napok. Amikor az ég kékje és fák sárgászöldje , világos rozsdabarnája tölti be a teret. Mintha csak színeket papmacsoltunk volna egy téglalapra, hogy megőrizzük a napot fényes színeivel. . Átlósan, ketté osztva eget és földet a szokásos lenn és fent helyett.
egy embertől, vagy egy közösségtől a Lejtő utca sarkától. Fogadalom vagy hála érzése emeltte már nem tudható. Ami 175 éves szerepét, erejét , folytonosságát bizonyítja, az az, hogy most is, mindig van a talapzatánál virág. A csendes köszönet átnyúlik évszázadokon át, bizonyítva, hogy a tetteink hatással vannak azokra is, akikről még fogalmunk sem lehet, így bölcs dolog kjószándékal alkotnunk.
Belegondolva, hogy aki állította vagy akik állították személyes tanui voltak annak, amire minden évben kétszer is emlékezünk, mindjárt nem egy kereszt csupán, hanem összekötő híd a történelmünkben egymás irányába.
A Károly Király út elején van egy épület . amilyenhez hasonló sincs közel-távol. Máshol is árulnak különféle kőburkolat anyagokat, de hogy a ház is be legyen vonva a 15-20 x 10cm -es csiszolatlan kőkapokkal ,olyan nincs. Szeretem nézegetni, mert mindegyik kis kőlap külön élmény. Más és más történetet "mesél" Különösen ha a napfény csillan meg rajta-
Mint két hegygerinc amit tenger vesz körül
A kopár szilkát a tenger ostromolja:-)
Különleges a cégér is. Míves munka az is. Igényesség, az ősi természetes anyagok tisztelete és művészi megformálása együtt , jelenik meg a házon. Jó ajánló!
Egyik kedvencem ez az alkotás . A könyvtár közelében, jó magasan van, s mióta itt lakom (15 éve) már biztosan ott van. Talányos jelentésű számomra. Milyen vándoréletet fejezett be készíttetője? Egyáltalán ezt jelképezi, vagy valami teljesen mást?
Műalkotás az biztos ! Gyönyörű, kidolgozott részletekkel készült míves munka!
Figyelem felkeltő, mégsem tolakodó, elgondolkodásra késztető! ,Sokszor láttam már, de újra és újra lenyűgöz.
Tudja valaki, hogy ki készítette, vagy készíttette? (Milyen csodás a magyar nyelv, egyetlen hangtöbblet, teljesen megváltoztatja a szó jelentést.
Készítette az alkotóját jelöli
a készíttette a megbízót jelenti, a tulajdonosát, ami ebben az esetben lehet ugyanaz a személy is. :-)
Ha tudja valaki bármelyikre a választ kérem írja meg hozzászólásban vagy a sarkadi.flora@budaorskonyvtar.hu e-mail címre! Elóre is köszönet érte.
Ami régen biztos nem volt:
A nemrég kialakított reflektoros focipálya világítás edzések idejére , nem csak a műfüves pályát árasztják el fénnyel, hanem a környező (tőlük 150- 200 méterre lévő ) épületeket is fényárba borítják.
.jpg)
Egy képben a Hold fénye az időtlen idők tartó esti csodájával és a focipálya reflektorainak fényárama
A köd sejtelmes fényeket varázsol a horizontra a reflektorok fényével a fociedzések idejére
Manapság teljesen más utazásos könyveket olvasni, mint 20 évvel ezelőtt. Egy kattintás a google mapsba és máris virtuálisan ott lehetünk a helyszínen. Így tettem én is, mikor Scarperia településnél azt olvastam, hogy a palota falát, telis-tele, címerek, és kerámia plakettek fedik, utóbbiak :della Robbia szobrász család munkái.. Hiszen itt Budaörsön is van egy Andrea della Robbia (1435-1525) alkotás! örültem meg ennek a felfedezésnek, - a jobb sorsra érdemes- egykori hűtőház falán! S annak hiteles másolata viszont az Aradi utca megállónál bármikor megcsodálható. Büszkék lehetünk rá, mert összesen 3 db van e híres szobrász dinasztia alkotásaiból Magyarországon . A másik kettő a Szépművészeti Múzeum raktárában őrződik. Ki gondolta volna, hogy olaszországi projeketünk ilyen szoros köteléket hoz felszínre ? Néhány link kedvcsinálónak.a helyszínre kíváncsiaknak. (nem rákattintásra működik be kell másolni a keresőbe): google maps Scarperia centro storico , Wikipedia : Andrea_della_Robbia, Wikipedia :https://www.meisterdrucke.hu/m%C5%B1v%C3%A9szek/Andrea-Della-Robbia.html, Az eredeti alkotás helye:https://minalunk.hu/budaors/a-budaorsi-hutohaz-moller-karoly-epitesz-tervei-alapjan-epult/
címmel nyílt kiállítás az Országos Könyvtárhét keretében könyvtárunkban, melynek része volt október 13-án Budaörsi Művészek (BUM) alkotóinak és nekünk érdeklődőknek egy különleges ajándék megnyitó Mészáros Piró meseterapeuta és Paál József zenész közreműködésével és Somogyi fFerenc szobrász védnökségével.
Egy blogbejegyzés szűk keret az egy órányi festmények körüli kalauzolásra így 3 részre bontottam, ahogy Piró is a maga meseszövését is.
Az elcsendesülésünket a mennyezeti világítás lekapcsolása után az egy db állólámpa fényében megszólaló zongorajáték különleges varázsát, majd Piró mesevilágba történő invitálásat, vezetést. A teljes élményt nem tudom reprodukálni, de megőrizni ezt a különleges megnyitót, " sétát", mindenképpen szeretném átadni.
1.rész
A kiállítóteremben, az alkotások között sétálva, álom és valóság tájain és határvidékein barangolva bejárható, kérdésekkel…, és újabb kérdésekkel teli utakra leltem. Az alkotók beavató álmok tudói, hiszen az álmok jelek, képekben beszélnek hozzánk, csakúgy, mint a mesék. Gyertek velem.
De először az ébredés.
Hiszen mikor megszületünk, világra ébredünk mindannyian. Formánk, anyagunk van, mozdulni tanulunk, fejlődünk, növünk, és kapcsolódunk. Nyitottságot, kíváncsiságot hozunk ide, hogy megismerve a világot, benne és általa mondhassuk azt, ez az én életem, ebbe beletaláltam, jó szívvel viszem.
Alvás.
Az elején másképp, rövidebbeket alszunk, hiszen a túlélésünket szolgálja, hogy fel tudjunk ébredni, és jelezzük ha éhesek vagyunk, fázunk, nem kapunk levegőt, fájdalmunk, melegünk van… Szükségleteink lesznek, nem bonyolultak és ezeket – még - őszintén fogalmazzuk meg. Hiszen kapcsolódunk, nem?
Emma álma. Igazi felfedező, komolyan veszi és éli a meséket, teljesen természetes, hogy az ártatlanságra szelídülő titkos állattal, az Unikornissal is kapcsolódni tud. Játékra, álombéli bújócskára hívja a mások számára láthatatlan csodalényt.
Fehérlófia. A szabadság gyermeke végtelen tájakon jár, bátorsága határokat nem ismer, átlát mindent, gyors mint szélvész, sebes, mint a gondolat. Belső erőnk, belső táltosparipánk egész sokáig élénk, dacos, szilaj és játékos. Nagyon finoman, érzékenyen van jelen itteni valóságunk és álmaink vidékein. Látja, befogadja, éli, ami van. Semmit sem kér, csak amiről azt gondolta, természetes: kapcsolódást, önfeledtséget, játékosságot.
Teljesülhetne. Hiszen ebben az anyagi világban sem az anyagiaktól leszünk boldogok. Együtt megélni jót s rosszat, a nehézségek ellenére figyelmet szentelni a másiknak, magunknak… látok ilyet is, hogy lehet felnőttként érteni, kíváncsinak maradni, visszatükrözni, beazonosítani és kimondani az érzéseket. Hogy lehet őszintének lenni.
BUROK. A megfelelésben azonban, ami egyre kényszeresebb formát ölt, óhatatlanul elvész az egész-ség, újabb és újabb énrészünket vagyunk kénytelenek odahagyni, hogy azt érezzük, tartozunk valahova. Fura egy álom ez a valóság. A „valahová tartozni” volt létezésünk alapja, ennek morzsáit visszük tovább és nagyon iparkodunk. De már nehezebben férünk ahhoz, akik voltunk egykor, hiszen a megfeleléshez hozzátartozik, hogy hogy ne vegyünk tudomást… miről is? Kiről is?
Rémálom. Félni kezdünk. De mi van akkor, ha álmaink félelmetes lényei talán nem is bántani hivatottak, hiszen álmainkban nem szokott beteljesedni a végzet. Lehet, hogy csak figyelmeztetni akarnak valamire. Mint ahogyan ha mesékkel dolgozunk, a mesék szereplői mind mi vagyunk, a mese tájai bennünk vannak, rémálmaink is befelé mutatnak… Mi az amit kinyit benned, hogy álmodban szorult helyzetedből menekülni igyekszel?
Volt egy ember, aki mindig nyugtalanul aludt. Sokszor megtörtént, hogy rosszat álmodott, és ilyenkor futásnak eredt az erdőben, s csak futott, futott, mintha menekülne valami elől. Egyszer egy közelben élő másik törzsnél kötött ki, és lerogyott az első sátor elé. Egy bölcs öreg élt abban a sátorban, és amikor reggel rátalált a kimerült férfira, megkérdezte tőle, mit keres itt. A férfi elmesélte visszatérő álmát, amelyben egy hatalmas farkas rohan felé kitátott szájjal, benne hatalmas fogakkal, és annyira közel jön hozzá, hogy még a leheletét is érzi.
– Vajon miért fut utánad a farkas? – kérdezte a bölcs öreg.
– Hogy megegyen – válaszolta a férfi.
– Hát az meg hogy lehet? – csodálkozott az öreg. Hiszen ez csak egy álom, ott nem lakhat jól veled! Különben is, ahogy elnézem, elég régóta fut, és még mindig életben van. Valami más táplálja őt, nem pedig te! Mi lenne, ha egyszer bevárnád, és megkérdeznéd, mit akar tőled?
A férfi megfogadta a tanácsot, és aznap éjjel lefekvés előtt elhatározta, megkérdezi a farkast. Amikor eljött az álom, és megérezte a farkas leheletét, nem indult futásnak. Szembefordult a farkassal, és megkérdezte:
– Miért üldözöl engem?
A farkas leült, és így szólt: – Mert az a feladatom, hogy tanítsalak. Most már készen állsz.
Zene
Létezés – Verskép A jövő már létezik, ahogy a múlt sem múlt el. A jelen csak illúzió, melyben álomkép vagyok. Az álmok különös fátylán át felsejlő helyszínek, személyek üzennek valamit a tudattalanból, amiről talán megfeledkeztünk? Fejtsük vissza a képeket: az emlék, kivel találkoztunk a
séta Claude Lorrain-nel… ki van ott, ki az a kicsi ember a ladikban?
Angyal és Démon párbeszéde ez, együtt egyensúlyoznak a kis életfonálon, már nem versengenek. Benned laknak, részeid, s ha szerencséd van megláthatod őket, megtisztíthatod magad és talán, talán teljes leszel újra.
Tényleg, emlékszel még? te ki vagy, amikor senki se lát?
Hamvas Béla: Álom
"Sokan aludni szeretnek, sokan szenderegni, csak úgy az alvás és ébrenlét között lebegni. Álmodni kevesen. Az álmok között, igaz, kevés a kellemes. De mindig van benne valami a misztériumból. Jung, az álmok mai mestere megtanított arra, hogy tiszteljük az álmokat, mert sokkal többet tudnak, mint mi. Néha még költészet is. Vagy vallás. Esetleg mind a kettő.
Ezt álmodtam: Kora hajnal van. Zárt helyre kerültem, és tudom, hogy méhes, de műhely is. Méheshez tartozik, de itt vannak a méheshez szükséges eszközök és szerszámok. Éppen szürkül, és az ablak mellett levő asztalnál egy ember foglalatoskodik. Féloldalt áll, arcát nem látom tisztán. De ahogy mozog, néz, kezét emeli, főként ahogy fejét tartja, de legfőképp ahogy ott van, közvetlenül tudom, hogy a méhész Ő.
Az ablakhoz nyúl és kinyitja. Az ablak előtt színtelen, lágy, üvegszerű, de végtelenül puha, érzékeny, kocsonyás anyagból készült sajátságos repkedő lények gyűltek össze. Olyan nagyok, mint a pogácsa, kétoldalt szárnyuk van, félig lepkék, félig madarak, nesztelenül szállnak be a szobába. Tudom, hogy ezek a lelkek. A méhész azért nyitotta ki az ablakot, hogy az éjszaka folyamán a ház köré gyűlt lelkeket beeressze.
Ekkor Ő a szoba hátsó részébe megy, ahol a falon ajtók vannak. Az ajtókon belül a falban, kasok. Kicsit hasonlítanak a kemencéhez. Belül sötét van, és nem látni semmit, de érezni, hogy valamilyen elektromos melegség lehet. A meghaltak lelkei ezekben a kasokban, vagy kemencékben pihennek, és különös rejtélyes változáson esnek át, hogy a földre visszatérhessenek.
Az újonnan érkezett lelkek a kasokba szállnak. Láthatóan rendkívül fáradtak. Némelyiknek éppen csak utolsó erejével sikerül a titokzatos kasba vergődnie. Ő pedig nézi őket azzal a leírhatatlan és végtelen türelemmel és jósággal, ami éppen Ő.
Mikor már mindegyik lélek berepült, a kemenceajtót lassan bezárja. Az utolsó ajtónál megáll, tűnődik, aztán mélyen benyúl a kasba és keresgél. Kivesz egy lelket, az ablakhoz viszi és megnézi.
Mintha a lelkek innen az életbe ragyogó gyémántfényesen indulnának el, átlátszóan és tündöklő tisztán, amilyen napfényes tiszta lélek a kicsiny gyermeké. És mintha ide minden lélek zavarosan, megtörten érkezne. A puha, lágy, kocsonyás, kristályos, átlátszó, madárszerű, a szivárvány színeiben égő meleg kis lélek, mikor az életből ide a kasba, a méhészhez visszatér, megtört, foltos és homályos. Némelyik egészen piszkos és szürke.
A méhész kezébe veszi a kasból kiszedett lelket. Aléltan piheg szegény, attól a rejtelmes változástól félájultan, ami ott benn történt és történik vele. Bizony elég szurtos. Úgy látszik, modern korból való lélek. Nem mondják nekem, de az álomban megérti az ember a dolgot akkor is, ha senki se magyaráz. A méhész sokáig nézi, fejét csóválja, végül azt mondja:
-Te szegény, nemsokára vissza kell menned, mert itt lesz az idő, s még mindig ilyen zavaros vagy? Mikor fogsz megtisztulni végre?
Azzal a lelket óvatosan visszateszi a kasba, és bezárja."
Zene
Nem vagyok türelmetlen, de hol van már az a szikra, amit egész felnőtt életemben kerestem, a Zsarát?
Emlékszel, a mesék táltosaival is rozzant gebeként találkozunk újra, parázzsal etetjük, tápláljuk új életre, hogy hétszerte szebb legyen, mint annak előtte. Például Tyll Ulenspiegel emlékezete, a vándor kópé, a bohóc, aki mindenből tréfát farag, túlélni próbál egész addig, amig aztán tudatosan küzdő emberré nem válik.
Hol az a Metszéspont, ahol sorsunkat kézbevehetjük végre, s a töredezettség határvidékén átjutva új utakra lelünk? Megadatik? Az Elmúlás, az áthajlás ideje előtt volna jó még. A bohóc és a hintaló szomorúsága, az egyhelyben topogás, a nem merés, a kiapadhatatlan fájdalom, ha nem sikerül.
Fura álmot láttam.
Egy kötélen egyensúlyozva, az egyensúlyozó botot tartva mozgásom tudatos, finom, lelassult… kapcsolódtam végre… ebben az egyensúlyozásban egy átjáróra lelek: Bújj be, ha tudsz! Te melyik ajtón lépnél be, ha önmagaddal szeretnél találkozni?
Volt egyszer egy bohóc. Abból élt, hogy bohóckodott. Vásárokban és búcsúkban
szórakoztatta az embereket. Senki nem tudott úgy bukfencezni, cigánykereket vetni és kötélen táncolni, mint ő. Jó bohóc volt, szerették nagyon. Olyan grimaszokat tudott vágni, hogy aki látta, csuklott a nevetéstől és olyan vidám történeteket tudott, hogy aki egyszer hallotta, az újra, meg újra hallani akarta, sose unta meg. Énekelt, táncolt és zenélt egyszerre. Bármit és bárkit utánozott,s elhitték neki: kakas kukorékol, szamár bőg, vagy éppen a vásárbíró rikkant nagyokat. Igazán jó bohóc volt. Az uraságok is meghívták váraikba, kastélyaikba. Adtak neki szállást, ételt, italt eleget, hetekig vígan tartotta őket. Sose engedték el üres kézzel. Így élt és vándorolt egyik helyről a másikra. Aztán egyszer csak elkezdte emészteni, rágni valami belülről.
- Édes jó Istenem! Mi lesz velem, ha egyszer eléd kell állnom és megkérdezed tőlem, mire való volt az én életem? Mit mondjak neked? Azt, hogy bohóckodtam? Hogy semmirevalóságokat cselekedtem? Egyre többször morfondírozott ezen, egyre inkább elkeseredett. Telt az idő, öregedett a bohóc. Egyszer, amikor megint ezek a gondolatok gyötörték, éppen egy kolostor előtt ballagott. Nézte a kertben serénykedő szerzeteseket, s ahogy figyelte őket, egyre erősebben érezte:
- Ezek a szent életű atyák bizonyára tudják, hogyan kell helyesen élni. Ha befogadnának maguk közé, talán eltanulhatnám tőlük. Akkor nyugodt lélekkel állhatnék az Úr elébe. Elmosolyodott és nem sokat teketóriázott. Bezörgetett a kapun, ajtót nyitottak neki, s akkor ő elmondta, mi járatban van. A barátok befogadták. Ott élt közöttük, tette amit rábíztak és minden módon igyekezett. Mégis, egyszer csak itt is elkezdte emészteni, rágni valami belülről. Fogyott, sápadt, sorvadozott.
- Édes jó Istenem! Mi lesz velem? Még a Miatyánkkal csak-csak megbirkózom, de egyetlen szent zsolozsmát, éneket sem bírok megjegyezni. Nem értem kedves szerzetestársaim beszédeit és semmi módon nem tudom mikor, mit és hogyan kellene tennem? Ha rájönnek erre, kiebrudalnak maguk közül. Mi lesz akkor énvelem? Hogyan állok szent színed elé, ha eljön az idő? És mit mondjak neked?Egyre jobban gyötrődött, már enni és aludni sem tudott, amikor eszébe villant valami. Van a kolostor kertjének egyik eldugott sarkában egy kis Mária-szobrocska. Majd eljár oda amikorteheti, s megkéri Máriácskát, segítsen rajta. Ha szépen kéri, biztosan megteszi. Így is tett. Délutánonként el-eltűnt, senki nem látta hová, este pedig fáradtan, csapzottan támolygott elő. A szent életű szerzetesek eleinte csodálkozva figyelték, később aggódva kérdezgették egymást, mi lelhette kedves testvérüket? Aztán elhatározták, végére járnak a dolognak. Így történt, hogy egyik délután a nyomába eredtek. Óvatosan, nehogy észre vegye őket, fától fáig, bokortól bokorig követték. A kert egy eldugott sarkába érkeztek. Oda, ahol a régi-régi Mária szobrocska állt egy kőoszlopon. S uramfia, csak néztek nagy ámulattal a jámbor életű férfiak. Öreg társuk elkezdett bukfencezni. Aztán cigánykerekeket hányt, meg táncolt és énekelt. Még egy vastag kötelet is kifeszített két fa között, s azon ugrándozott. Végül grimaszokat vágott, kukorékolt aztán vidám történeteket mesélt, és kezdte elölről az egészet. Addig csinálta ezt, amíg a fáradságtól és kimerültségtől össze nem esett. Ekkor a jámborok nagy döbbenettel látták: Máriácska leszállt a talapzatról. Odament a földön fekvő mellé. Leült, leoldotta kendőjét, ölbe vette s addig ápolgatta az öreg bohócot, addig törölgette homlokáról az izzadtságot, amíg az magához nem tért. Akkor Máriácska visszament az oszlopra. Az öreg bohóc-barát lassan talpra állt és roskadozó léptekkel elindult. A szent életű atyák csöndesen visszatértek a kolostorba. Este a szokásos közös imádság előtt felállt a legöregebb.
- Testvéreim! Ma délután szemtanúi voltunk egy igazi csodának. Ma láthattuk azt, hogy a Szép Szeretet Édesanyja mennyire megérti az egyszerű szívek áldozatát. Mert nem arra kíváncsi, hogy mi az, amit nem tudunk, hanem azt fogadja el jó lélekkel, amit tudunk, ami a miénk, amit szívből és örömmel adunk. Hát így történt. Én is szívből és örömmel adtam ezt a mesét.
Zene
Weöres S. A vágyak idomítása
„Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél. Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek között morzsolódni. Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz mint a tökéletes hatalom maga.
Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba ezentúl a szörny még nyugtalanabb, és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted. Gondozd, mert könnyen megszelídül és derék háziállat lesz belőle.Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók, becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.
Rómához ért olaszországi barangolásunk a könyvekkel, saját emlékeitekkel. Eddig minden "állomáshoz" kapcsolódott valamilyen budaörsi momentum is. Nincs másként most sem.
A könyvtárból jövet , a Baross utca csendjében visszarepít a természet, az évszázadokon átnyúló kapcsolatrendszerébe. Az ősz 200, 2 ez...
