címmel nyílt kiállítás az Országos Könyvtárhét keretében könyvtárunkban, melynek része volt október 13-án Budaörsi Művészek (BUM) alkotóinak és nekünk érdeklődőknek egy különleges ajándék megnyitó Mészáros Piró meseterapeuta és Paál József zenész közreműködésével és Somogyi fFerenc szobrász védnökségével.
Egy blogbejegyzés szűk keret az egy órányi festmények körüli kalauzolásra így 3 részre bontottam, ahogy Piró is a maga meseszövését is.
Az elcsendesülésünket a mennyezeti világítás lekapcsolása után az egy db állólámpa fényében megszólaló zongorajáték különleges varázsát, majd Piró mesevilágba történő invitálásat, vezetést. A teljes élményt nem tudom reprodukálni, de megőrizni ezt a különleges megnyitót, " sétát", mindenképpen szeretném átadni.
1.rész
A kiállítóteremben, az alkotások között sétálva, álom és valóság tájain és határvidékein barangolva bejárható, kérdésekkel…, és újabb kérdésekkel teli utakra leltem. Az alkotók beavató álmok tudói, hiszen az álmok jelek, képekben beszélnek hozzánk, csakúgy, mint a mesék. Gyertek velem.
De először az ébredés.
Hiszen mikor megszületünk, világra ébredünk mindannyian. Formánk, anyagunk van, mozdulni tanulunk, fejlődünk, növünk, és kapcsolódunk. Nyitottságot, kíváncsiságot hozunk ide, hogy megismerve a világot, benne és általa mondhassuk azt, ez az én életem, ebbe beletaláltam, jó szívvel viszem.
Alvás.
Az elején másképp, rövidebbeket alszunk, hiszen a túlélésünket szolgálja, hogy fel tudjunk ébredni, és jelezzük ha éhesek vagyunk, fázunk, nem kapunk levegőt, fájdalmunk, melegünk van… Szükségleteink lesznek, nem bonyolultak és ezeket – még - őszintén fogalmazzuk meg. Hiszen kapcsolódunk, nem?
Emma álma. Igazi felfedező, komolyan veszi és éli a meséket, teljesen természetes, hogy az ártatlanságra szelídülő titkos állattal, az Unikornissal is kapcsolódni tud. Játékra, álombéli bújócskára hívja a mások számára láthatatlan csodalényt.
Fehérlófia. A szabadság gyermeke végtelen tájakon jár, bátorsága határokat nem ismer, átlát mindent, gyors mint szélvész, sebes, mint a gondolat. Belső erőnk, belső táltosparipánk egész sokáig élénk, dacos, szilaj és játékos. Nagyon finoman, érzékenyen van jelen itteni valóságunk és álmaink vidékein. Látja, befogadja, éli, ami van. Semmit sem kér, csak amiről azt gondolta, természetes: kapcsolódást, önfeledtséget, játékosságot.
Teljesülhetne. Hiszen ebben az anyagi világban sem az anyagiaktól leszünk boldogok. Együtt megélni jót s rosszat, a nehézségek ellenére figyelmet szentelni a másiknak, magunknak… látok ilyet is, hogy lehet felnőttként érteni, kíváncsinak maradni, visszatükrözni, beazonosítani és kimondani az érzéseket. Hogy lehet őszintének lenni.
BUROK. A megfelelésben azonban, ami egyre kényszeresebb formát ölt, óhatatlanul elvész az egész-ség, újabb és újabb énrészünket vagyunk kénytelenek odahagyni, hogy azt érezzük, tartozunk valahova. Fura egy álom ez a valóság. A „valahová tartozni” volt létezésünk alapja, ennek morzsáit visszük tovább és nagyon iparkodunk. De már nehezebben férünk ahhoz, akik voltunk egykor, hiszen a megfeleléshez hozzátartozik, hogy hogy ne vegyünk tudomást… miről is? Kiről is?
Rémálom. Félni kezdünk. De mi van akkor, ha álmaink félelmetes lényei talán nem is bántani hivatottak, hiszen álmainkban nem szokott beteljesedni a végzet. Lehet, hogy csak figyelmeztetni akarnak valamire. Mint ahogyan ha mesékkel dolgozunk, a mesék szereplői mind mi vagyunk, a mese tájai bennünk vannak, rémálmaink is befelé mutatnak… Mi az amit kinyit benned, hogy álmodban szorult helyzetedből menekülni igyekszel?
Volt egy ember, aki mindig nyugtalanul aludt. Sokszor megtörtént, hogy rosszat álmodott, és ilyenkor futásnak eredt az erdőben, s csak futott, futott, mintha menekülne valami elől. Egyszer egy közelben élő másik törzsnél kötött ki, és lerogyott az első sátor elé. Egy bölcs öreg élt abban a sátorban, és amikor reggel rátalált a kimerült férfira, megkérdezte tőle, mit keres itt. A férfi elmesélte visszatérő álmát, amelyben egy hatalmas farkas rohan felé kitátott szájjal, benne hatalmas fogakkal, és annyira közel jön hozzá, hogy még a leheletét is érzi.
– Vajon miért fut utánad a farkas? – kérdezte a bölcs öreg.
– Hogy megegyen – válaszolta a férfi.
– Hát az meg hogy lehet? – csodálkozott az öreg. Hiszen ez csak egy álom, ott nem lakhat jól veled! Különben is, ahogy elnézem, elég régóta fut, és még mindig életben van. Valami más táplálja őt, nem pedig te! Mi lenne, ha egyszer bevárnád, és megkérdeznéd, mit akar tőled?
A férfi megfogadta a tanácsot, és aznap éjjel lefekvés előtt elhatározta, megkérdezi a farkast. Amikor eljött az álom, és megérezte a farkas leheletét, nem indult futásnak. Szembefordult a farkassal, és megkérdezte:
– Miért üldözöl engem?
A farkas leült, és így szólt: – Mert az a feladatom, hogy tanítsalak. Most már készen állsz.
Zene
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése